2015. nov. 21.

15.rész Csak utoljára

~Nekem Ő kell! Nem veszíthetem el újra. Nem szabhatnak ránk szabályokat, hisz nem vagyunk kötelesek betartani őket. Nem irányíthatják az érzéseimet, ahogy az Abby-ét sem! Nem vehetik el tőlem!~
~Harry~

Nem értem ezt a lányt, reggel semmi jelét nem adta annak, hogy nem szeretne a közelembe lenni. Lehajtja a fejét, nehezen látom az arcát, amit az odaomló hajtömeg takar. Tekintete zavart, pillantásomat erősen kerüli, fogásomból szabadulni akar. Itt valami nincs rendben. Egy hatalmas sóhaj kíséretében elengedem a csuklóját, aminek hatására gyors léptekkel az emelet felé veszi az irányt. Háttal állok neki, egy ideig még hallom lépteit, aztán, csend. Percekig csak szótlan vagyok, lábam a földbe gyökerezett, mozdulatlanul bámulok magam elé, aztán erőt véve magamon a szobámba megyek. Ledőlök az ágyra, és az agyam pörögni kezd. Ezernyi kérdés marcangol belülről, amelyekre nem tudom a választ, az agyam szét fog robbanni, ha ezek a kérdőjelek nem alakulnak át. Nem bírom. Szinte éget. Éget a fájdalom. A csalódottság! A bánat! Az ablakot nézem, üveges tekintetemet szinte beleégetem az üvegbe. Nem birok sokáig feküdni, felállok, járkálni kezdek az üres szobában. A szívem ezerrel kalapál, egyre csak gyorsabban és gyorsabban. A lábam visz előre, de nem tudom meddig bírom még. Kezd minden egyre homályosabb lenni. A képek amiket látok halványodnak, az érzéseim viszont annál erősebbek. Soha nem éreztem még ilyen kínt, amilyet most érzek. Mintha örökre elzárt volna magától, és falat vonva maga köré éli napjait. Ennél a szótlanságnál semmi sem rosszabb. Nem mondd semmit és tudom, hogy egy ideig nem is fog. Ismerem! Vagy nem?! A bizonytalanság kezdi marni az agyamat, már nem vagyok képes épeszű gondolkodásra, kezdem elveszíteni az uralmat a testem felett. Akaratom ellenére tépem fel a szobaajtót. A düh és a kíváncsiság vezérel. Haragszom rá, megmagyarázhatatlan okokból. Tudom, érezem, hogy köze van ehhez. Gondolkodás nélkül rontok be a szobájába. Liam az íróasztalánál ül és a telefonját nyomkodja.

- Mit mondtál neki? - szinte üvöltök vele, nem vagyok képes magamban tartani a indulatomat. Liam felhúzza a szemöldökét, kíváncsi tekintettel végig mér, majd újból a telefonjának szenteli a figyelmet. Megdagadnak a nyakamon az erek, ökölbe szorítom a kezem, forr az agyvizem, hirtelen melegség önt el. A harag egyre csak nő és nő. Félek, nem fogom tudni visszafogni magam. Egy-két lépést teszek előre. - Miért? - a szavak marják torkomat. Még soha nem éreztem ilyen düht. Nem is tudom mi vezérel. Liam továbbra se válaszol. - Miért tetted? Mit ártottam neked? - hangom a lehetségesnél is hangosabb és indulattal teli. Liam feláll a székből és egyetlen lépést tesz felém. Sóhajt.

- Jobb lesz így. - a nyugodtság amit sugároz, szöges ellentéte az én felindulásomnak. Idegesít, hogy ilyen közömbös. Vállamra teszi a kezét. - Hidd el! - suttogja és visszaül a székbe. Nem így ismertem meg Liam-et. Kezd kifordulni magából, a koncerteken túl nem lát. Nem veszi észre, hogy a hírnév kezdi tönkre tenni a kapcsolatokat. Lehet, hogy minden másképp lenne, ha... Nem! Az a múlt!

- Nem parancsolhatsz neki! - felemelem a mutató ujjam. Liam mellé lépek, erőteljes hangom szinte visszhangzik a szobába. Próbálom nyugtatni magam, de most nem az agyam parancsol. A szívem mindennél erősebben próbálja eléri célját. Liam nem válaszol. - Nem teheted ezt! - kiabálásom élesen belehasít a fülsüketítő csendbe. Halk léptek terelik el a figyelmemet, Abby pizsamában, álmos fejjel áll az ajtóban, szemét dörzsölgeti.

- Kérlek fiúk, nem tudok aludni. - nyögi, majd ásít. Nem tudom megállni, hogy ne menjek oda hozzá. Magabiztos lépteket teszek a lány felé.

- Abby! - átakarom ölelni, tudni akarom, hogy haragszik e. Szeretnék választ kapni a kérdéseimre.

- Harry! Hagyd! - Liam feláll és a csuklómnál fogva ránt vissza maga mellé. Szabadulni akarok, küzdök, vergődök, de Liam nem enged. - Harry! Kérlek! A francba is, állj már meg! - kiálltja, majd elenged. Erőtlenül ülök le az ágya mellé. Liam kifújja a levegőt, majd leül velem szembe. Nem! Nem akarom hallani a magyarázatát, nem vagyok kíváncsi rá! A szívem kezd lenyugodni, izmaim fájnak az előző küszködéstől. - Beszéljük meg. Normálisan. - kéri. Nehezen tudok koncentrálni, Liam kíváncsi tekintete szinte lyukat éget az oldalamba. 

- Miért tetted? - töröm meg a csendet. Sóhajt.

- Muszáj volt. - felhúzom a szemöldököm, kérdőn nézek rá. 

- Mi az, hogy muszáj volt? Kényszerítettek? - kérdezem szórakozottan és újból kezdek dühbe gurulni.

- Tudod, régen is nagy hatással voltatok egymásra. Jó volt rátok nézni, boldogok voltatok. Viszont egy idő után elfogult lettél, nem foglalkoztál mással csakis vele. - mutat az ajtó felé. - Magasról szartál ránk is. Nem érdekeltek a koncertek, a munka, egy ideig még a családoddal se beszéltél.

- Mert szerettem! - suttogom. 

- Betegesen! - felállok a szőnyegről. - Nem ismertem rád!

- Én meg azt nem tudom, hogy ki áll most velem szembe. - mutatok rá, majd hátat fordítok. - Munkamániás lettél, nem érdekelnek mások érzései. Tudod mi vagy? Szívtelen! Én kit vettem el tőled? - tárom szét a karomat. Liam csak áll, megszeppenten, nem szól. 

- Harry! Nem szeretném, nem akarom, hogy még egy valakit elveszítsek ebből a csapatból, értsd meg! - lehajtja a fejét. 

- Akkor változtass a viselkedéseden! - feltépem az ajtót és elindulok a szobám felé. Abby szobájának az ajtaja előtt megállok, de csak egy pillanatra. A szobámba érve rádöbbenek arra, hogy Liam-nek igaza van. Tényleg nagy csapás lenne elveszíteni még valakit ebből az összeszokott csapatból. Szerintem egyikőnk se bírná ki, ha még eggyel kevesebben lennénk. Nehéz. Gyötrelmes fejezethez értünk, hisz most értjük csak meg azt, hogy milyen nehéz elviselni valakinek a hiányát. 


~Abby~

A reggeli napfény szűrődik be az ablakon, aminek hatására kezem a szemem elé kapom. Nyöszörögve szállok ki az ágyból. Nagyon keveset tudtam aludni és most azt érzem, hogy kávé nélkül nem élném túl a napot. A fürdőszobába rendbe teszem fáradt arcomat, megfésülködök, felkapom a köntösömet és a konyha felé veszem az irányt. Az egész házban csend van, gondolom még mindenki alszik. Bár nem is csodálnám, a fiúk tegnap este elég sokáig veszekedtek. Előveszek egy poharat, majd bekapcsolom a kávéfőzőt. Széthúzom a konyhában a függönyt, és abban a pillanatban fénnyel telik meg az egész lakást. Kiöntöm a kávét, majd a lépcső felől lépteket hallok. Megfordulok és Harry kusza tekintetével találom szembe magam.

- Jó reggelt! - mosolyog és egy lépést tesz felém. Szívverésem hirtelen felgyorsul, próbálom kerülni a tekintetét. A nappali felé indulok, de Harry utánam szól. - Nem kell kerüljük egymást, tegnap beszéltem Liam-el. - feláll a szőr a hátamon. Nem akarom tudni miket beszéltek. Nem szeretném még jobban megkavarni a dolgokat. 

- Hallottam. - szinte suttogok. Megfordulok, Harry közvetlenül előttem áll, nem tudom kerülni a tekintetét. 

- Ne haragudj! - vakargatja a tarkóját. - Kicsit eldurrant az agyam. - lesüti a szemét. - Viszont, örülnék neki, ha attól, barátok lennénk. - szeme véres, látszik rajta, hogy a szavak marják a torkát és egyáltalán nem gondolja komolyan amiket mond. Tisztában vagyok vele, hogy ő teljesen másnak örülne. 

- Ha már úgyse tehetünk mást. - megrántom a vállam és mosolyt erőltetek a számra. Harry-nek amilyen gyorsan jött, most olyan gyorsan múlik el a jó kedve, aminek hatására elfacsarodik a szívem. Nem bírom tovább nézni, lehajtott fejjel próbálom kikerülni, de megállít. Keze közé fogja az arcomat, lenézek az ajkára.



Sziasztok!
Nagyon sajnálom a sok késést! Nem szeretnék magyarázkodni, remélem most már rendszeresen fogom tudni hozni a részeket.
Több olvasó, több komment, több oldalmegjelenítés! Fantasztikusak vagytok!!! Eszméletlenül hálás vagyok!! Imádlak titeket!!
Sok-sok puszi!!
DoLil xx

7 megjegyzés:

  1. Halihó!
    Elkápráztattál, mint mindig. :) Egyszerűen nem találok szavakat rá, hogy mennyire csodás volt! Bár mindig ugyanezt leírom az összes fejezethez, de gondolom ennek csak örülsz :)
    Siess a következővel, mert már szinte most eldurran az agyam!!!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh Drága!
      Imádlak!! De tényleg!! Nagyon sokat jelentetnek a szavaid!! Nagyon nagyon örülök, hogy tetszett!! Köszönöm!!! Nagyon de nagyon hálás vagyok neked!! Imádlak!!
      Puszi!!
      DoLil xx

      Törlés
  2. Sziaaa! :)

    Most olvastam el a részt, és hihetetlenül jó lett (mint mindig)! Minél hamarabb kérem a folytatást! :*

    xxLillysBlogs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!!
      Jaaj nagyon örülök neked!! Köszönöm szépen szép szavaidat!! Imádlak!! Köszönöööm!!!
      Puszii :*
      DoLil xx

      Törlés
  3. Huh, az utolsó két résszel rendesen megleptél! Mit ne mondjak most már tényleg igazán kíváncsi vagyok, szégyelld magad :D Csak viccelek, nagyon várom már a következő részt!

    Puszi
    DidNight

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!!
      Áh! Nagyon örülök neked!!! Köszönöm szépen szavaidat, valamint, hogy most már téged is rendszeres olvasóim között tudhatlak, és erősíted a kis csapatot!! Remélem továbbra is olvashatom véleményeidet!!
      KÖSZÖNÖÖÖM!!!
      Sok-sok puszi és ölelés!!
      DoLil xx

      Törlés